Az anatómiai vizualizáció menete és a benne rejlő lehetőségek

Számukra fontos, hogy minimum 2 dimenzióban lássák vagy akár 3 dimenziós tárgyak esetén kézbe tudják fogni az adott dolgot, így segítve a megértést, a befogadást. A LimesVet világában is ezzel kezdődik minden.

A modern képalkotó berendezéseknek köszönhetően (CT, MRI) a gyógyászatban is hangsúlyos szerepet kapott a vizualizáció azon formája, mely hatalmas segítséget jelent az orvosok számára a helyes diagnózis felállításában. A 3 dimenzióban történő megjelenítés lehetősége pedig még erre is rátesz egy lapáttal. Manapság már olyan vizualizációs szoftverek és eszközök széles köre áll a szakemberek rendelkezésére, amelyek alapján sokkal megalapozottabb döntések hozhatók a gyógyítási folyamat irányait illetően.

 A LimesVet-ben törekszünk arra, hogy a lehető legszemléletesebb modelleket készítsük el az állatorvosok számára. Munkánk alapjául az esetek döntő többségében a CT- vagy MR-felvételek szolgálnak, ezekből szegmentáljuk ki a szóban forgó tájékot és képezünk belőle 3D modellt. Az így kinyert modelleket aztán többféle szoftver segítségével részleteiben is kidolgozzuk, és attól függően, hogy mit szeretnénk láttatni, akár külön fel is textúrázzuk. Képesek vagyunk akár színekkel ellátni, áttetszővé tenni, vagy teljesen élethűen láttatni a csontokat és anatómiai struktúrákat. Ezt követően a kezelő állatorvos számára hozzáférést adunk a modellhez egy egyszerűen használható online felületen, ahol körbeforgatva és belenagyítva is meg tudja tekinteni és tanulmányozni tudja a problémás területet.

Miért is hasznos mindez? Mert a CT- és MR-felvételeknél sokkal látványosabban és élethűbben láthatja az állatorvos a kezelni kívánt területet, anélkül, hogy el kelljen mélyednie a radiológiában. A pontosabb láttatásnak köszönhetően a diagnosztikai folyamat is hatékonyabbá válik. Jó példa volt erre az az esetünk, ahol egy olyan döntést kellett meghozni az orvosnak egy macskával kapcsolatban, hogy műthető-e az állat vagy sem. Az élethű 3D-s modell egyértelművé tette, hogy nem a sebészi kezelési módot érdemes választaniuk a gazdáknak Azt is fontos kiemelni az esetek kapcsán, hogy a modellek megosztásával együtt az állatorvosnak lehetősége van konzultálnia a szakértőinkkel, így átfogó képet kaphat ahhoz, hogy megalapozott döntést hozzon.

Természetesen létezik az eseteink között számos olyan példa is (és ezek vannak többségben), amikor aktívan hozzá tudunk járulni a műtéti tervezéshez. Ezek közül is kiemelkedik az az eset, amikor egy komplex műtét tervezésében kellett segítenünk folyamatosan együttműködve a műtétet végző sebésszel. A digitális és a 3D nyomtatott fizikai anatómiai modellek segítségével olyan részletesen került kidolgozásra a műtéti eljárás, amely lehetővé tette, hogy a lehető legfelkészültebben vágjon bele az állatorvos a beavatkozásba, és a folyamat biztonságosan és jól kivitelezhető legyen. 

Ezzel el is érkeztünk a vizualizáció következő szintjére, a 3D nyomtatott anatómiai modellek területéhez. Adódik a kérdés, hogy ha rendelkezésre áll a digitális modell, akkor miért van szükség arra, hogy kinyomtassuk őket? Valóban első hallásra jogosnak tűnik a felvetés, viszont a gyakorlati tapasztalatunk azt mutatja, hogy hihetetlen nagy támogatást jelentenek a kézzel fogható modellek az állatorvos munkájában. A szerepük kettős, mert egyrészt szemléletesebben lehet elmagyarázni velük a problémát a gazdik számára, illetve a műtéti tervezésben vagy esetenként a műtét során is hasznos segítséget nyújtanak. Az anatómiai modellek kinyomtatása megoldható 1:1-es méretben, de lehetőség van akár többszörös nagyításban is legyártani őket. Főleg a bonyolultabb eseteknél tud hasznos lenni vagy olyan műtétek (például fülészet) előkészítésében, ahol nagyon kis helyen kell dolgoznia majd a műtétet végző szakembernek.

Az anatómiai vizualizáció alkalmazásával egyrészt igyekszünk magas szintű támogatást adni az állatorvosok számára már a diagnosztikai szakaszban, másrészt a többi szolgáltatásunk igénybe vételének is alapfeltétele a 3D modellek elkészülése a szóban forgó tájékról.

Általános
3D nyomtatás menete és szerepe a LimesVet életében

A 3D nyomtatás közel 40 éves történetét a folyamatos fejlődés jellemzi, újabb és újabb nyomtatási technológiák és anyagok jelentek meg ezen idő alatt és jelennek meg ma is. Képesek vagyunk kemény filamentből, folyékony műgyantából, műanyag vagy akár fémporból is nyomatokat előállítani.

Általános
Itt lehetett hallani minket: előadások a 3D technológiáról

A 3D technológiák alkalmazása az állatorvosi gyakorlatban még mindig újdonságnak számít: ezért is fontos hogy részt vegyünk ennek népszerűsítésében.

Általános
Új partneri kapcsolat a LimesVet és a WIMBA között

LimesVet és a lengyel WIMBA közötti új partneri kapcsolat, innovatív és személyre szabott megoldásokat kínál az állatok rehabilitációjához és gyógyulásához.

Denzitás alapú csontelemzés
Denzitás alapú csontelemzés

Változatos anatómiai vizualizáció

Teljes térdprotézis
Teljes térdprotézis

Személyre szabott implantátumok

Szájpadlásdefektus
Szájpadlásdefektus

Változatos anatómiai vizualizáció

Fúróvezetők gerincműtéthez
Fúróvezetők gerincműtéthez

Egyedi műtéti segédeszközök