A sebészi guide-ok forradalma: 3 esettanulmány, amit érdemes elolvasni
A 3D-nyomtatott sebészi guide-ok alkalmazása az állatorvoslásban úttörő változást hozott – erre szeretnénk most bemutatni 3 igen szemléletes példát.
Egy Yorkshire terrier jobb hátsó térdízületét mutattuk így be a beküldő állatorvosnak. A CT-felvételek alapján készített csontsűrűség-modellen jól lehet látni, hogy melyik területeken tömörebb (vagy éppen ritkásabb) a csont szerkezete. Ez segíthet a csonton belüli elváltozások jellegének meghatározásában is, illetve amikor fúró- vagy vágóvezetőt tervezünk, akkor figyelembe tudjuk venni ezeket a szerkezeti adottságokat is. Így egy implantátumnál biztosítható az, hogy megfelelő helyen kerüljön rögzítésre.
A 3D-nyomtatott sebészi guide-ok alkalmazása az állatorvoslásban úttörő változást hozott – erre szeretnénk most bemutatni 3 igen szemléletes példát.
A COVID-19 lezárások idején sokan keresték az érzelmi kapaszkodókat az elszigeteltség és bizonytalanság közepette. Viszont, egy fiatal nő számára a home office új lehetőséget teremtett: végre befogadhatott egy kiskutyát. Az interjúban mesél arról, hogyan változott meg az élete, hogyan talált új társas kapcsolatokat, és hogyan segítette a kutyája mentális erőnlétének fenntartását a nehéz időkben.
LimesVet és a lengyel WIMBA közötti új partneri kapcsolat, innovatív és személyre szabott megoldásokat kínál az állatok rehabilitációjához és gyógyulásához.