Fúróvezetők gerincműtéthez

Fúróvezetők gerincműtéthez

Gerincoszlop stabilizálása

A Váci Állatkórházból Pajor Csaba doktor kérte a segítségünket egy összetett műtét kapcsán. Dorisz egy Labrador retriever, aki a hátsó végtag használati problémái miatt került MR és CT vizsgálatra. Itt derült ki, hogy egy jelentős méretű, a gerinccsatornában és részben már a kilépő ideget átszövő tumor okozza a tüneteket. A CT-felvételen egyben az is látszódott, hogy a daganat elvékonyította azt az ágyéki csigolyát, amiben növekedett. Ez annyiban tette még komplikáltabbá a helyzetet, hogy egy esetleges műtéti beavatkozás (ahol a csigolya egy részét el kell távolítani a gerinccsatorna megnyitásához és a tumor kivételéhez) annyira meggyengítené a maradék csontozatot, hogy az nem bírná a terhelést (és megroppanna, vagy eltörne). Így a sebész azt a döntést hozta, hogy mindkét oldalon egymáshoz rögzíti az érintett csont előtt és mögött lévő csigolyákat.

Ahhoz viszont, hogy ezt megtegye, rögzítő csavarokat kellett behelyeznie a csigolyák testébe. Ez egy nagy precizitást igénylő feladat. mert a sebésznek egyszerre kell figyelnie a megfelelő szögre és mélységre: ha ugyanis nem megfelelően fúrja meg a csavarok helyét, akkor vagy nem lesz megfelelő a rögzítés (és instabillá válik a rendszer), vagy pedig megsérülhetnek a környező erek és idegek. Ennek kapcsán kérte meg a LimesVetet, hogy készítsük el a tájék digitális és nyomtatott csontos modelljét, majd pedig tervezzünk rá olyan egyedi fúróvezetőket, amik egyszerre adják meg a pontos helyet és szöget is a beavatkozáshoz.

A tervezés részeként elsőnek a csontok modelljét állítottuk elő és 3D-nyomtattuk, majd megterveztük a fúróvezetőket, végül pedig még a stabilizáló fémnek is készítettünk egy pozícionáló segédeszközt.

A tumort egy több órás beavatkozást követően sikerült eltávolítani Dorisz gerinccsatornájából, a guide-ok segítségével pedig elkészültek a furatok, majd a rögzítő fémek is a helyükre kerültek. Dorisz azóta jól van, a járása is sokat javult.

Referenciák
Termékeink akcióban: egy eset, ahol a precizitás létfontosságú volt

Büszkék vagyunk arra, hogy partnerként hozzájárulhattunk egy kivételesen komplex koponyasebészeti műtét sikeréhez.

Referenciák
Egy innovatív nemzetközi együttműködés

Ahol a technológia és az állatorvosi szakértelem találkozik

Általános
TROCA 56 (5564)

Amikor a súlyos patellaficam kivételes precizitást kíván - a tervezés jelentősége

VPS guide
VPS guide

Egyedi műtéti segédeszközök

Spondilózis
Spondilózis

Egyedi műtéti segédeszközök

Ventrikulo-peritoneális sönt behelyezése
Ventrikulo-peritoneális sönt behelyezése

Egyedi műtéti segédeszközök

  Új eset  Konzultáció